Skip to content
Reformed-Church-crest-FULL-600x600px-64c-02

Szeretettel köszöntjük a melbourne-i
Magyar Református Gyülekezet
honlapján

Szeretettel köszöntünk a Melbourne-i Magyar Református Egyház honlapján!

Örülünk, hogy benéztél hozzánk, akár ismerősként, akár most találkozol velünk először. Gyülekezetünk olyan lelki otthon, ahol magyar nyelven szól az Ige, és ahol Isten szeretetében, közösen építjük hitünket, kapcsolatainkat és közösségünket.
Mi egy olyan keresztény közösség vagyunk, ahol mindenkit szeretettel fogadunk, keresőket, kételkedőket, régóta hívőket, családokat, időseket és fiatalokat egyaránt. Célunk, hogy hitünk és a református hagyomány értékei vezessenek bennünket a hétköznapokban is.

Küldetésünk

Törekszünk egy befogadó és támogató keresztény közösség építésére, amelyben:

  • megerősítjük és továbbadjuk keresztény hitünket,
  • megőrizzük és ápoljuk a magyar kultúrát és alapítóink örökségét,
  • és Istent egyre jobban megismerve boldogabb, teljesebb, értékesebb életet élhetünk, egyénileg és közösségként is.

Hisszük, hogy a hit nem magányos út, hanem közös utazás, amely során Isten szeretete megtart, vezet és összekapcsol bennünket.

„Maradjatok meg az én szeretetemben!” – János 15,9

Szeretettel hívunk, hogy csatlakozz hozzánk – akár egy istentiszteleten, akár egy közösségi eseményen keresztül –, és tapasztald meg, mit jelent egy élő, melegszívű, magyar református közösséghez tartozni.

Eseménynaptár

December 2025
MondayTuesdayWednesdayThursdayFridaySaturdaySunday
1
2
Online Bibliaóra
online
19:00
3
Istentisztelet - Az Árpád idősek otthonában
9 Garrisson Grove, WAntirna, VIC, 3152
11:00
4
Online beszélgetés - A bölcsesség kezdete
online - Zoom
19:15
5
6
Adventi Lelki Nap
121 St Georges Rd, Fitzroy North, VIC, 3068
10:00
7
Istentisztelet - Advent II.
121 St Georges Rd, Fitzroy North, VIC, 3068
11:30
8
9
Online Bibliaóra
online
19:00
10
11
Online beszélgetés - A bölcsesség kezdete
online - Zoom
19:15
12
13
14
Karácsonyi Koncert
121 st. Georges Road, Fitzroy North, 3068, VIC
15:00
Istentisztelet - Advent III.
121 St Georges Rd, Fitzroy North, VIC, 3068
11:30
15
16
Online Bibliaóra
online
19:00
17
18
Online beszélgetés - A bölcsesség kezdete
online - Zoom
19:15
19
20
21
Istentisztelet - Advent IV.
121 St Georges Rd, Fitzroy North, VIC, 3068
11:30
22
23
24
25
Karácsony első napja -Úrvacsorás ünnepi Istentisztelet
121 St Georges Rd, Fitzroy North, VIC, 3068
11:30
26
27
28
Istentisztelet
121 St Georges Rd, Fitzroy North, VIC, 3068
11:30
29
30
31
Óévi Istentisztelet
121 St Georges Rd, Fitzroy North, VIC, 3068
18:00
1
Újévi Istentisztelet
121 St Georges Rd, Fitzroy North, VIC, 3068
11:30
2
3
4

Közösségi hírek